|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 46 találat | lapozás: 1-30 | 31-46 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Siklódi Zsolt 1998. július 21.Székelyudvarhely jelenlegi kulturális életét mutatta be Farkas Wellmann Endre. Egykoron nagyobb volt a könyvtár szerepe, állapította meg Györfi József, a városi könyvtár igazgatója. 1990-ben fordulat állt be, 18 000 könyv és folyóirat érkezett a könyvtárba, magyarországi adományként. Székelyudvarhely iskolaváros, 12 ezer diák tanul itt, az olvasóközönség háromnegyede közülük kerül ki. A város hetente kétszer megjelenő lapja az Udvarhelyi Híradó. Pintér D. István főszerkesztő megjegyezte, hogy kellően képzett művészeti szakíró híján lapja nem tudja alakítani a helyi kulturális életet. A Dr. Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Középiskola a Művelődési Házzal közösen évente zenei hetet rendez Bárdos Lajos Fesztivál néven. A város képzőművészeti életének az Udvar alkotócsoportról kell beszélni, Bíró Gábor festőművész asztaltársaságáról /Bencze László, Lakatos Gabriella, Öllerer András, Siklódi Zsolt grafikusművészek/. A Zepeczaner Jenő vezette Haáz Rezső Múzeumban képzőművészeti kiállítások, történésztalálkozók zajlottak. Jelentős múzeum mellett működő képtár. A Székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtárat Róth András történész vezeti, Erdély egyik legpatinásabb könyvgyűjteménye. 1996 decemberében alakult meg az Alterego Irodalmi Kör és folyóirat. Az Alterego lapnak végül 1997-ben csak négy száma jelent meg. 1997 szeptemberében szólalt meg Székelyudvarhely első rádióállomása, a Príma, főszerkesztője Szőke László. Aktív közösségformáló ereje van az Udvarhelyi Fiatal Fórumnak /UFF/, elnöke Nagy Pál. Elsődleges céljuk kulturális-szórakoztató programok szervezése. - Baloga Sándor, a Székelyudvarhelyen működő Digital 3 TV stúdióvezetője ellentmondásosnak látja a kábeltévék szerepét a kulturális élet alakításában. - A régi rendszerben minden kulturális esemény a városi Művelődési Ház szervezésében zajlott, állapította meg Kolozsi B. Ilona szakirányító. Manapság sokminden megváltozott. A színházak ritkán jönnek el, amatőrök és magyarországi együttesek is föllépnek, de csekély az érdeklődés. Rendszeresen szerveznek kiállításokat. /Farkas Wellmann Endre: Kábel vagy kultúra. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 21./2000. július 15.Júl. 13-án Csíkszeredában megnyílt a székelyudvarhelyi képzőművészek, Bencze László, Bodó Judit, Bíró Gábor, Siklódi Zsolt és Török Ferenc munkáinak tárlata. Az alkotók, az Udvar művészcsoportosulás tagjai. /Kultúrházban a Várudvar. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 15./2000. szeptember 4.Homoródszentmártonon a több mint két évtizede folyamatosan működő nyári festőtábor mellett szept. 3-án megnyílt újabb tábor Homoródmente építészeti és tárgyi-szellemi életformája által kínált lehetőséggel kíván élni. A gyergyószárhegyi Alkotóközpont által finanszírozott, szeptember 17-ig tartó közös munka tájalakításként, tájberendezésként határozható meg. A táborvezető Bodó Judit ötletét Banner Zoltán művészettörténész elemezte: Valamennyi résztvevő - olvashattuk a közös alkotásra invitáló levélben - egy gyakorlatban kinyilvánított szellemiség képviselőjeként kapcsolódhat be a közös mű megteremtésébe, megfogalmazva egyéni élményanyagának mitológiáját. (A személyes lét, élettörténet, emlékek, kulturális történelmi- és művészettörténeti idézetek, felidézések stb. motívumaiból.) Nem illúziókat, hanem a valóság által megszentelt anyagokat, köveket, gerendát, boronát, deszkát, géproncsokat, habarcsot, rögzítő, szigetelő masszákat, festéket, vásznat stb. használnak az "építkezéshez". A homoródmenti tábor meghívottjai: Bencze László, Bíró Gábor, Bott Mária (Szlovákia), Siklódy Zsolt, Suhajda Zita (Kis-Jugoszlávia), Szemán Ferenc (Ungvár) és Török Ferenc. Az egészet filmen rögzítik Imets Márton és Nagy P. Zoltán segítségével. /Tájberendező alkotótábor. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 4./2002. augusztus 24.A Magyar Művelődési Intézet szervezésében zajlik Szárhegyen a nem hivatásos képzőművészek tábora. Az aug. 20-án kezdődött és 30-ig tartó tábor szakirányítói a csíkszeredai Gaál András festőművész, a székelyudvarhelyi Szabó János szobrász és a szovátai Siklódi Zsolt grafikus. /Újabb tábor Szárhegyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 23./2003. augusztus 6.Idén aug. 4-17 között szervezi meg a "Szárhegy" Hargita megyei alkotóközpont a hagyományos képzőművészeti tábort, melynek meghívottai többnyire fiatal hazai és külföldi képzőművészek, mondta el Siklódi Zsolt, az alkotótábor művészeti irányítója. Az idei tábor Küszöb címmel egy érdekes tematikát, a jelen hagyományait jelöli meg irányadónak képzőművészeti megfogalmazásra. Ezután következik a Magyar Művelődési Intézet szervezte, a Magyarországon díjazott amatőr képzőművészek tábora, majd szeptemberben az ún. csereművésztábor, amelyen az alkotóközponttal kapcsolatban álló Budapest Galéria, Miskolt Galéria, Hajdúböszörményi Tábor, Szolnoki Alkotóközpont által küldött képzőművészek, s cserében az ezek szervezésében megrendezett táborokban Hargita megyei képzőművészek vesznek részt. /Képzőművészeti tábor Gyergyószárhegyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 6./2003. augusztus 18.A táborlakók munkáiból készült kiállítással zárult aug. 15-én a 29. Nemzetközi Gyergyószárhegyi Alkotótelep. Ez az első alkalom, mikor a nemzetközi tábort nem az alapító triász - Zöld Lajos újságíró, Gaál András és Márton Árpád festőművészek - irányítják: a táborvezető idén Siklódi Zsolt fiatal szovátai grafikus, az Alkotóközpont alkalmazottja volt. A közel három évtized alatt felgyűlt, jelenleg ezret is meghaladó, több száz milliárd értékű alkotást őrző kapubástya két terében azonnal szembetűnő, sajátos színfoltot képeznek a most született alkotások, közöttük a számítógéppel feldolgozott fotók vagy akár a szitaanyagra fújtatott "vörös" plakátsorozat. Az Alkotóközpont igazgatója, Kassay L. Péter elmondta: jövő héten Gyergyószárhegyre érkezik Szepes Hédi magyarországi művészettörténész, a Magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma képzőművészeti főosztályának megbízottja, akivel a határon túli táborok támogatási rendszeréről folytatnak egyeztetéseket. Az Alkotóközpont mint az egyetlen határon túli, művésztáborokat szervező intézmény, amennyiben szeptember-októberben hozzáfog a NKÖM partnereként kidolgozni ezt a rendszert, "egyfajta Illyés Alapítványként" a pályázatok szakmai minősítésében, esetleg lebonyolításában is szerepet vállalna az elkövetkezőkben. /Gergely Edit: Áttörés a jövőbe. = Krónika (Kolozsvár), aug. 18./2005. augusztus 20.Gyergyószárhegyen a művésztábor Kapcsok néven kezdődik, s immár 31. alkalommal érkezhetnek művészek – 1990 után a világ minden sarkából – Kelet-Közép-Európa egyik legjobb nevű művésztelepére. Augusztus 18-án a Ferenc-rendiek kolostorának ebédlőjében Kassay L. Péter, az alkotóközpont igazgatója, P. Ervin atya, Petres Sándor, a megyei tanács alelnöke, Gáll Péter polgármester és Siklódi Zsolt grafikus, a tábor művészeti vezetője köszöntötte a megérkezetteket. /Bajna György: Megnyílt a Kapcsok Alkotótábor Szárhegyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 20./2005. október 28.Székelyudvarhelyen a Haáz Rezső Múzeum Képtárában október 27-én kiállítás nyílt az I. Homoródfürdői Művésztábor anyagából. Az alkotások Bíró Gábor, Gergely Edit, Karácsony Ernő, Schnitz Ildikó, Siklódi Zsolt és Török Ferenc munkái. A tárlatot az Udvarhelyszék Jövőjéért Egyesület szervezte, a kivitelezéshez hozzájárult a Haáz Rezső Múzeum, valamint az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület. /(bb): Stílusok találkozása. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 28./2007. április 14.Kevesen voltak a Szovátai Alkotótábor kiállításának megnyitóján Marosvásárhelyen, a Bernády Házban. A Szovátai Nemzetközi Művésztelepet immár második alkalommal rendezték meg. A művésztelep létrejötte két tehetséges alkotónak, Sánta Csaba szobrászművésznek és Siklódi Zsolt képzőművésznek köszönhető, mindkettőjük szülőhelye Szováta. /Nb. : Tábortárlat Szovátáról. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 14./2007. július 30.Eklektikus tárlat nyílt a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban, a július 18–29. között megrendezett csereművésztábor munkáiból. A helyi Művészeti és Alkotóközpont idén negyedik alkalommal szervezte meg a művésztelepet, ahol ezúttal nemcsak festményeken és grafikákon dolgoztak a résztvevők: Szalontai Ábel, a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára irányításával – síkfilmről, kontaktmásolattal – fehér-fekete fotókat is készítettek. Siklódi Zsolt művészeti referens közölte, a nemrég átadott új szálláshelyen a jövőben egész évben vendégeket fogadhatnak. A gyergyószárhegyi Művészeti és Alkotóközpont eddigi partnerintézményei között a Budapest Galéria, a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem szerepel. /Jánossy Alíz: Állandósult a műhely. = Krónika (Kolozsvár), júl. 30./2007. augusztus 23.Ismét művészekkel népesült be a gyergyószárhegyi Lázár-kastély udvara. „A 33. KorKép alkotótáborba azokat a művészeket hívtuk meg, akik tevékenységüket az 1980-as években kezdték” – tájékoztatott Siklodi Zsolt grafikus, a gyergyószárhegyi Művészeti és Alkotóközpont művészeti vezetője. Az elmúlt három év alatt sikerült néhány erdélyi művésznek – többek közt Újvárossy Lászlónak, Siklódy Ferencnek és Botár Lászlónak – kiállítást szervezni távol-keleti országokban. /Jánossy Alíz: Zenélő szobor készül. = Krónika (Kolozsvár), aug. 23./2008. július 1.Nagy sikert aratott Budapesten A gyergyószárhegyi művésztelep enciklopédiája II., 1996–2007 közötti időszakot bemutató kötete. A Siklodi Zsolt és Erőss István grafikusok által szerkesztett, a Nemzeti Kulturális Alap és Hargita Megye Tanácsa által támogatott, terjedelmes albumot Szabadi Bálint művészettörténész mutatta be nemrégiben Budapesten, a Magyar Írószövetség Bajza utcai székházában – tájékoztatott Kassay L. Péter igazgató, a Gyergyószárhegyen működő Megyei Kulturális és Művészeti Központ igazgatója. /Sikeres kiadvány. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 1./2008. október 4.Bocskay Vince szobrászművészről írta pályatársa, Márton Árpád: „Évtizedeken át szellemi nagyjainkat egy rendszer megtagadta, tiltotta, elhallgatta. Most az idő, a korigény újra kiszólította a feledésből, és Bocskay Vince által kiléptek a terekre méltóságukban és a forma hiteles tisztaságában. ” Alkotóművészetét mérlegelve felezővonalat húzható a pálya közepén. Művészi ténykedése első felét a kisplasztikák uralják, a másodikat az emlékszobrászat, a térszobrok dominálják – írta az 1949. december 16-án Szovátán született, jelenleg is ott élő művészről monográfusa, Nagy Miklós Kund. /Nagy Miklós Kund: Bocskay Vince. Műterem sorozat. Pallas Akadémia Kiadó, Csíkszereda, 2008/ Bocskay Vince Kolozsváron az akadémián szerzett oklevelet 1974-ben, majd hazatért szülővárosába. Rajztanárkodott, pedagógiai tevékenysége hasznosan egészíti ki szobrászatát. Szülővárosában ma már művésztelep működik; Kusztos Endre, Bocskay Vince, Kuti Dénes, Sánta Csaba, Siklódi Zsolt, Kuti Botond és t más alkotó együttműködése révén példásan valósult meg a különböző nemzedékek kézfogása. 1990 után közel húsz monumentális munkát fejezett be, volt év, amikor kettőt is avattak. Szovátán Nicolae Balcescu (1991) és Petőfi Sándor (1992) mellszobrát és a két világháború hősei emlékművét készítette el, a Petőfi-mellszobor párját a testvérvárosban, Százhalombattán is felállították. Első egész alakos munkája dr. Bernády György bronzszobra Marosvásárhelyen (1994). További köztéri alkotásai (2006-ig): a háborús hősök emlékműve Szovátán (1996), a politikai foglyok emlékműve Székelyudvarhelyen (1996), Mikes Kelemen mellszobra Zágonban (1997), Apor Vilmos püspök egész alakos szobra Gyulán (1998), gróf Mikó Imre egész alakos szobra Sepsiszentgyörgyön (1998), millenniumi emlékoszlop Nagyváradon (2000, közösen Gergely Istvánnal és Dóczy Andrással), Patachich Ádám érsek egész alakos szobra Kalocsán (2000), Bod Péter mellszobra Felsőcsernátonban (2001), az 1848-as forradalom és szabadságharc és a két világháború hőseinek emlékműve Kézdivásárhelyen (2002), a Don-kanyarban elpusztult hősök emlékműve Marosvásárhelyen (2005), Márton Áron püspök egész alakos szobra (Budapesten várja, hogy elhozzák és felavatása után a kolozsvári Szent Mihály-templom főbejáratánál fogadja a betérőket), az 1956-os elítéltek emlékműve a kolozsvári Református Teológián (2006). /B. D. : Bocskay Vince emberarcú szobrászata. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 4./2009. július 28.A hét végén négynapos rendezvénysorozat keretében ünnepelte meg a gyergyószárhegyi Művészeti és Kulturális Központ fennállásának 35. évfordulóját. Az ünnepség régizene koncerttel kezdődött július 22-én, másnap Szilágyi Rudolf egri képzőművész mutatkozott be a gyergyószentmiklósi Pro Art Galériában, július 24-én Rurális és urbánus környezet a kortárs képzőművészetben címmel konferencia zajlott a szárhegyi kultúrotthonban, végül július 25-én, szombaton a Lázár-kastély lovagtermében tartották meg az évfordulós ünnepséget. „Szárhegyre ma nemcsak Európából, hanem például a Távol-Keletről is szívesen jönnek alkotók” – fejtette ki Siklódi Zsolt, a Művészeti és Kulturális Központ vezetője. Kassay Péter, az alkotóközpont igazgatója elődei munkásságát méltatta kifejtve: „Zöld Lajos újságíró, Gaál András és Márton Árpád képzőművész évekig tartó erőfeszítései, kitartása nélkül, ma nem beszélhetnénk alkotóközpontról. ” Immár ötödik éve szintén az alkotóközpont ad teret a Muuuvi Fest néven ismert nemzetközi rövidfilmfesztiválnak is, és kétévente írótáborokat is szerveznek, illetve minden szeptemberben itt tartja éves közgyűlését a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete. Az évfordulós ünnepség keretében nyitották meg az egykori Barátság tábor fotósának, Nagy P. Zoltánnak az Arcképcsarnok című fotókiállítását, illetve bemutatták a Krónika munkatársa, Jánossy Alíz Szárhegyi beszélgetések című interjúkötetét. /Harmincöt éves a gyergyószárhegyi képzőművészeti tábor. = Krónika (Kolozsvár), júl. 28./2009. december 14.Marosvásárhelyen, a Bernády-házban nem először csodálhatja meg a közönség a Szárhegyi Művésztábor alkotásait. A múlt héten a tábor művészeti vezetője, Siklódi Zsolt, valamint a Népújság főszerkesztője, Nagy Miklós Kund mutatta be az idei gyűjteményt. Siklódi Zsolt elmondta: Szárhegyen évente több tábor zajlik. /Máthé Éva: Művésztáborok és generációk párbeszéde. = Krónika (Kolozsvár), dec. 14./2009. december 15.A múlt héten nyílt meg Marosvásárhelyen a Bernády Házban a gyergyószárhegyi művésztelep idei termésének kiállítása. A szovátai származású Siklódi Zsolt beszélt a szárhegyi alkotómunkáról. Az esten bemutatkozott a szovátai Sóvidék című folyóirat, amelyet főszerkesztője, Szolláth Hunor ismertetett. Ez a lap a Sóvidék fóruma kíván lenni, össze szeretné fogni a térségbeli tudományos kutatásokat, de a képzőművészetet is. A félévente megjelenő folyóirat első számának megjelenését Szováta város önkormányzata biztosította, a második számot a Szülőföld Alap támogatta. A további lapszámokat is pályázati úton kívánják kiadatni. /Nagy Botond: Gyergyószárhegy és Sóvidék. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 15./2012. március 8.Kezdeményező testület alakult az erdélyi képzőművészeti közgyűjtemény létrehozásáraVargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója egy Erdélyi Múzeum létrehozását kezdeményezte, ahová összegyűjtenék az erdélyi képzőművészeti alkotásokat és hozzáférhetővé tennék a közönség számára. A program segítése érdekében Vargha Mihály egy reprezentatív kezdeményező testületet hozott létre tekintettel a tervezett erdélyi képzőművészeti közgyűjtemény több művészeti ágat magába foglaló jellegére, valamint összerdélyi gyűjtési területére. A testület első tanácskozását 2012. március 17-én 10 órai kezdettel tartja Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeum dísztermében. A kezdeményező testületbe a következő szakembereket hívta meg a múzeum igazgatója: Kántor Lajos, Kolozsi Tibor, Murádin Jenő, Németh Júlia (Kolozsvár) Bartha József, Kusztos Enikő, Szepessi László (Marosvásárhely), Jakobovits Miklós, Jakobovits Márta, Újvárossy László (Nagyvárad), Kocsis Rudolf, Szekernyés János (Temesvár), Véső Ágoston (Nagybánya) Orth István (Nagyszeben) Vetró Sebestyén András (Brassó) Mráz Ferenc (Bukarest) Botár László, Gyarmati Zsolt, Márton Árpád (Csíkszereda) Berze Imre, Vécsi Nagy Zoltán (Székelyudvarhely) Csergő Tibor (Gyergyószentmiklós) Siklódi Zsolt (Gyergyószárhegy) Vetró András (Kézdivásárhely) Bocskai Vince (Szováta) Damokos Csaba, Ütő Gusztáv, Vinczeffy László (Sepsiszentgyörgy) (közlemény) Transindex.ro 2014. január 18.Sikerek és gondok jubileumi évben a Gyergyószárhegyi MűvésztelepenNegyven éve hívták össze először a gyergyószárhegyi képzőművészeti alkotótábort. Azóta nemzetközileg is elismert, jelentős művészteleppé vált, a Gyergyószárhegyi Művészeti és Kulturális Központ szellemi életünk fontos tényezője lett, sokféleképp szolgálja a művészetet, a kulturális értékteremtést. Nemzedéki, műfaji vonatkozásban is rétegződtek, szakosodtak a foglalatosságai, éves lebontásban is változatosabb a központ kínálata. A létesítmény kezdeti céljaihoz a Klasszikusok névvel illetett őszi táborozás áll a legközelebb. A tíz éve megrendezett Korkép tábor tág nemzetközi nyitással elsősorban az újító, kísérletező, fiatalabb alkotókat szólítja egybe nyaranta. A képzőművészeti egyetemek kollokviuma szintén nyáron a művészpályára állt, főiskolán tanuló tehetségek és tanáraik alkotó együttlétére, közös tevékenységére ad lehetőséget. A Nemzetközi Grafikai Műhely pedig ilyenkor év elején hívja egyhetes munkára a grafikusokat, hogy majd a táborozás zárultával kötetben is felmutassák, mivel foglalkoztak. A VI. Gyergyószárhegyi Nemzetközi Grafikai Műhely a múlt héten vált ismét lázas alkotómunka színhelyévé. Ezúttal is a hagyományos nyomdai grafikában rejlő lehetőségeket igyekeztek kiaknázni, sajátosan ötvözve a modern művészeti szemléletet a régi nyomdagépek, eszközök, eljárások nyújtotta technikával. Amint a műhely művészeti vezetője, Siklodi Zsolt szovátai képzőművész elmondta, ezen a hatodik összejövetelen is rendelkezésükre álltak a székelyudvarhelyi berendezések, és a nyolc ismert meghívottal, honi és magyarországi grafikussal együtt – Szepessy Béla (Nyíregyháza), B. Orosz István (Debrecen), Börcsök Attila (Debrecen), László János (Nyíregyháza), Lakatos Gabriella (Székely- udvarhely), Ferenc S. Apor (Csíkszereda), Léstyán Csaba (Csíkszereda), Bartis Elemér (Csíkszereda) – maga is intenzíven dolgozott. Szép, színvonalas kiadvány kerekedik majd az eltelt napokban született grafikákból. Ígérete szerint a későbbiekben a Műhely idei terméséből is módunk lesz ízelítőt adni olvasóinknak. Ennyit a jó hírekről. De mint lenni szokott, Szárhegyről se csak egyértelmű sikertörténetként beszélhetünk. Már tavaly ősszel felröppentek olyan aggasztó hírek, melyek szerint a kulturális központot működtető Hargita Megyei Tanácsnak nem sikerült megegyeznie a Lázár- kastély örököseivel, és emiatt veszélybe került a művésztelep számos hazai és külföldi érdeklődőt vonzó, értékes műgyűjteménye, pontosabban az az állandó kiállítás, amelyen a válogatott anyagot láthatja a közönség. E hét elején pedig kiderült, hogy ideiglenesen szünetel a központ tevékenysége a kastélyban. Pár mondatba tömörítve a szárhegyi művészeti központot igazgató Kassay Péter, illetve a Hargita Megyei Tanács elnöke, Borboly Csaba sajtónyilatkozatait, elmondható, hogy a tulajdonosokkal köttetendő végleges megállapodás hiányában a továbbiakban közpénzeket nem költhetnek az ingatlan fenntartására, ezért az intézmény kiköltözik a műemlék épületből. Remélik, hogy a helyzet rövid időn belül normalizálódik, de egyelőre a kollekciót, mindenekelőtt a sérülékeny képanyagot, a művésztelep vendégházában helyezik biztonságba. Nem egyszerű kedvező megoldást találni, hiszen a Lázár-kastély tulajdonjogát magáénak mondható három örökös csoport sem tudott még megegyezni egymással, nem tudható, melyik rész kié, ebből kifolyólag a velük folytatott egyezkedések is bizonytalanok. Az örökösök hozzáállásában is nagyok az eltérések, van, aki olyan magas bérigénnyel lépett fel, hogy az megfizethetetlen. Az önkormányzat azonban bízik a mindenki számára előnyös mielőbbi megoldásban. A gyergyószárhegyi faluközösséget is érzékenyen érintő tényállást éppen ma ismertetik a helybeliekkel. De nem csak a község, az egész erdélyi magyar kulturális élet szegényedne, ha a komoly munkával és pénzbefektetéssel felújított kastélyban a sok lelkes ember sokéves erőfeszítésével létrehozott és nemzetközi hírűvé kifejlesztett létesítmény megszűnne. Méghozzá egy olyan kerek évforduló idején, amikor annak kellene örülnünk, hogy Szárhegy nemrég hivatalosan is belépett a világ katalogizált művésztelepei sorába, vagyis mai kifejezéssel, branddé vált, aminek nyomán várható lenne az itteni idegenforgalom további megélénkülése. A fejlemények alakulását igyekszünk az elkövetkezőkben is nyomon követni. (nk) Népújság (Marosvásárhely), 2014. február 8.Visszatérés (Vinczeffy László atyhai elvonulása)„...egy fiait osztoztató atya a Firtosból leindulva mondta fiainak: itt én lakom, ez lett Énlaka, tovább haladva mondá nagyobb fiának: e tiéd, ez lett Etéd, ismét odább haladva mondá második fiának: itt neked e kis mód, ez lett Küsmöd. Itt letelepdvén harmadik fia nyugtalankodva kérdé, hogy ő hol telepedik, neked is szólok ma – a helyre mutatva, hol Szolokma épült, haza mentében pedig kérdi legkisebb fiát, hogy hát nem békétlenkedik-e? Adj, ha akarsz atyám, mond ez, s övé lett a gyönyörűen fekvő Atyha.” Orbán Balázs szerint szól így a Sóvidék egy településcsokrának teremtéslegendája. A történet ma is ismert – épp csak nincs, aki továbbadja. Legalábbis Atyhán, ebben a mára kísértetfaluvá vált, gyönyörűséges kis zugban, mely a Székelyföld közepén maholnap csak a történeti múltban említett településnév marad. Pedig „itt lakni, s minden percben szemlélhetni ez isteni panorámát, mely szépségben a firtosi kilátással vetekedik, valódi lelki élvezet s annyi, mint örökös költői felmagasztaltságban élni” – írja még Orbán Balázs A Székelyföld leírásának Atyhát ismertető oldalain. Ez a kis, lélekszámában erősen megcsappant falucska, hová feljutni, akárcsak másfél évszázada, Orbán Balázs bolyongásainak idején, ma sem könnyű, látszólag megadta magát az enyészetnek. Néhány fiatal család próbálkozik a megélhetéssel, pár házat mentettek még meg maradékországi magyarok, kik egy-két napot, jó esetben pár hetet töltenek évente ott. És ebbe a környezetbe – szülőfalujába – tért vissza a Munkácsy-díjas Vinczeffy László képzőművész, sajátos világot alakítva ki Atyhán, nem annyira a maga kedvtelésére, de a falu megmentésének reményében. Gyökértelenül nem lehet Ősszel, hecserlipirosodás és őzlábgombák teljének idején egy kitérő révén vetett el a sors Atyhába. Az országúti letérőnél idősebb ember fiával várt valakire, a kisbusznyi – eredetileg szobornézőbe indult – társaság „vezető embere” szóba elegyedett velük: Karcsi bácsi, a sofőr nevetve, de hangjában annál több fájdalommal mesélte, életében először látogatóként megy szülőfalujába. Merthogy ő is atyhai. Felfelé menet a faluban mutatja is elkótyavetyélt szülőházát, aztán kapát kér, a szemerkélő esős időben a temetőbe indul szülei sírját rendbe tenni. Hatalmas az ellentét a faluban addig látottak és a Vinczeffy-birtok között. A szó jó értelmében érdemes használni ezúttal a birtok szót, nem a bennvaló kiterjedésére vonatkozóan, hanem azért, amit az atyhai életen Vinczeffy László megvalósított. A történet ott kezdődött, hogy amikor szüleik meghaltak, az akkor már régóta Sepsiszentgyörgyön élő képzőművész lemondott testvérei javára az atyhai örökségről. Aztán rövid időn belül rá kellett jönnie, gyökértelenül ő sem élhet, vagy ahogy ő fogalmaz: „ha megyek haza, kinek megyek a nyakára?” Volt egy eladó bennvaló szülei kertjének végében, azt vásárolta hát meg. Eleinte csak a csűrben szándékozott „egy kis lyukacskát” berendezni, ahol ha pár napra kimegy, le lehet feküdni, aztán elkezdte nézegetni a telken álló házakat, az újabbik könnyűszerrel felújítható, na jó, ez bontást és a régi anyagok felhasználásával teljes újjáépítést jelentett. Természetesen az eredeti mintájára, épp csak megtoldva az épületet tornáccal. A kisebbik, közel kétszáz éves parasztházat már sokkal nehezebb volt megmenteni, szakértők és kevésbé értők is úgy vélték, legfennebb tűzifának lesz jó anyaga. De Vinczeffy Lászlót nem olyan fából faragták, hogy könnyen feladja, amit fejébe vett: megmentette, mert „ha ez is eltűnik, nem lesz ilyen tipikus sóvidéki ház a környéken”. A falu ugyanis telides-teli rogyadozó vagy már teljesen összedőlt házakkal, a maroknyi hazatérő fiatal más világokban látottak mintájára próbál berendezkedni, lakókörnyezetét is aszerint igazítva, a még néhány álló régi épületben idősek éldegélnek, földi pályafutásuk lejárta után házaik is temetőbeli társaiké sorsára jut. Vinczeffy László azon túl, hogy megmentett két régi házat, be is lakja azokat családjával. Tavasztól gyümölcsbetakarításig Atyhán élnek, szünidőben az unokák űzik a hétköznapok unalmát, máskor az állandóan adódó kerti, udvari munka. Ha csak ennyit tett volna Vinczeffy László, semmi kirívó nem lenne benne. Hozzá hasonlóan sokan – és szerencsére egyre többen – gondolkodnak, Atyhán is van példa rá, tucatnyi bennvalót magyarországiak vásároltak meg, felújították még a tapaszos házakat is, néha odalátogatnak. Vinczeffy László azonban ennél többet tett – és még szándékszik tenni. A Vidám kert Az atyhai Vinczeffy-birtok kapuján belépve, baloldalt az aprócska parasztház, jobb felől a tornácos, fehérre meszelt lakóépület fogad, szemből a csűr zárja a látványt. Azaz dehogy zárja: részint hátteret ad, részint takar. Hátteret ad az előkertben felállított szobroknak, takarja a gyümölcsösben levőket. Az udvaron levő, emberméretű faalkotások természetes színűek, egyik fakóbb, másik élénkebb – ezek már-már belesimulnak a környezetbe. A fűbe, termőfák közé elhelyezett, színezett szobrok érdekes módon még inkább. Holott a sárga-fekete, a fehér-piros színösszetételű, furcsa formájú szobroknak kellene igazából kiríniuk a teremtett világból. Vinczeffy László művészetétől nem idegen a szobrászat, kisplasztikákat – fából is – készített már jó néhányat. Az atyhai formavilágot a hely adottságai sugallták, elvonulásai elején próbált festeni is, de a csűr nem bizonyult jó műteremnek. Viszont a kivágott gyümölcsfák kínálták magukat a szobrászathoz, a tér a nagyobb méretű alkotások kipróbálásához. – Fantasztikus élmény volt, amikor az első elkészült, el is döntöttem, hogy készítek egy szoborparkot, aminek azt a nevet adtam, hogy Vidám kert. Mert van Vidámpark, Vidám temető, hát miért ne legyen egy Vidám kertünk is, a lényeg, hogy engem feldobott a térplasztika, ott voltak a nagy lehetőségek, a gyümölcsfák, amiket kivágtunk, adták a témát. Eleinte ragaszkodtam a fa színéhez, éppen egy-egy feketével belejátszottam, de utána kívántam, hogy fessem is meg a szobrokat, legyen jó hangulatuk. Erős színekkel dolgozom, számítva arra, hogy távlatilag ezek megfakulnak és kapnak egy gyönyörű patinát. De szobronként csak egy-két színt használok, a feketétől elmegyek a fehérig, akkor vissza a sárgától a feketéig, s a vörös is kedvencem. És itt-ott megjelennek a kékek is, ezzel a négy-öt színnel dolgozom. – Atyhai szobraid egyfajta irányváltást jelentenek, vagy a kisplasztikáid kiteljesedését?– Inkább az utóbbi. Ezeket nem is szobroknak, hanem ötletfáknak mondom, mert jönnek a jó ötleteim, s akkor azokat gyorsan megcsinálom a térben is. Onnan indultam ki, hogy a festményeim egy idő után leegyszerűsödtek, formákat festettem, és kíváncsivá lettem, milyen lenne, ha ezt térben is megoldanám. Elkezdtem fahulladékokat összegyűjteni, kombináltam, megfaragtam, abból kialakultak a kisplasztikák, amit a kertben csinálok, annak a folytatása. És ahogy a festmények esetében is készítettem miniatűröket és nagyméretű képeket, a két véglet között dolgoztam, a térplasztikánál is arra gondoltam, miért ne készítsek két-három méteres szobrot. Most huszonnégy van felállítva a kertben, még kéne legalább tíz, akkor leállok ezzel a dologgal is. Példával, kultúrával – Mi lesz tovább? – Majd meglátom, a Jóisten adjon egészséget, ott van a grafika, a festészet, nem akarok teljesen átvedleni szobrásznak, mind a három műfajt párhuzamosan akarom csinálni. Amikor egyik nem megy, megpróbálom a másikat, így pihentetem magam. Nem lesz unalmas az életem, a rajz egész más világot kér, a festmény szintén mást, a szobrok is, mindeniknek megvan a saját útja, azokban kapom meg a csodálatos élményeket. Hosszú távon az az elképzelésem, hogy ennek a kihaló falunak legyen egy turistacsalogatója, hogy akiket érdekel a képzőművészet, és megtudják, itt élt egy képzőművész, és hátrahagyott egy szoborkertet, azt megnézzék. – Kihaló falut említettél, de végigmenve az utcákon kísértetfalunak is lehetne nevezni. – Az 1940-es években olyan 1600 lélekszáma volt a falunak, ahogy megkezdődött a kollektivizálás, azonnal kezdett kiürülni, most 190-en élnek állandóan Atyhán. Vannak olyan utcarészek, ahol négy-öt ember él magányosan vagy esetleg a feleségével, a többi ház vagy összeomlott már, vagy összeomlóban. A felszegi részben gyermekkoromban élet volt, amikor ott jártam iskolába, körülbelül 160 gyermek futkározott az udvaron, most pedig óvodába és elemibe összesen tíz vagy tizenkét gyerek jár. – Van elképzelésed Atyha felélesztésére? – Nyáron szerveztem a Magyar Művészeti Akadémiának egy találkozót, a parasztház akkor még üres volt, abban kiállítást rendeztünk be: Páll Lajosnak csak a munkája szerepelhetett akkor már, de kiállított Marosvásárhelyről Hunyadi László, Szovátáról Bocskai Vince, Kuti Dénes és Kusztos Endre bácsi, Sepsiszentgyörgyről Vargha Mihály és én, mind akadémikusok, és meghívtunk még három szovátai képzőművészt, Sánta Csabát, Kuti Botondot és Siklódi Zsoltot. Nagyon jó hangulata lett ennek a kiállításnak, vérszemet is kaptam tőle, mert olyan terveim volnának, hogy a csűrt alakítanám át galériává. Erre próbálnék valami pénzt összegyűjteni, ez volna a nagy tervem, minden évben csinálnánk ott egy nagyszabású kiállítást 15–20 meghívottal Erdélyből és Magyarországról, minden évben Atyhán, ebben a faluban, amelyet már le is írtak, lenne egy nagy kultúresemény. Ennek vannak támogatói is, erkölcsileg biztatnak, hasonló dolgok már működnek ilyen kis falvakon. Elhívnánk azt a pár embert is, aki még otthon él, a kihaló falucskában ők is kapjanak valami optimizmust. Sajnos, amikor így kiürül egy falu, aki megmarad, annak zöme az alkoholhoz nyúl, elengedi magát, a portájukat elhanyagolják. Én az udvaromat szépen elrendeztem, próbálom, hátha a példa ragad az emberekre, és akkor másképp kezdenek gondolkozni. – Ez a kis maradékfalu hogyan fogadja a te küszködésedet? – Ezt nem mondhatom küszködésnek, mert bírom még csinálni. Hogy a faluban hogy veszik? A fiataloknál inkább megmozdul az élet, ők pozitívan fogadják, másokat a nemtörődömség jellemez, vagy egy legyintéssel elintézik. De remélem, jön egy újabb generáció, amely odafigyel, és ezeket a leromlott házakat megmentik. Mert erre is vannak példák, ott ül egy hetet, kettőt abban a faluban, de legalább az a ház nem pusztult el. Baj van azzal is, hogy sokan a hagyományos építészetet feladják, megjárják magukat a világban, látják, mi van Nyugaton, azt a stílust próbálják hazavinni, amely elüt a falu építkezésétől, de hát meg kell nézni, mi történik Korondon. Az idei találkozónak is ez volt a célja, azért is hívtam meg az akadémiát, hogy hátha művészek vásárolnának házat. Művész és magyar – Művészként sem vonhatod ki magad a világból, amiben élned kell. Te hogyan éled meg magyarságodat? – Amit csinálok, azt becsülettel végzem. Nem ugrom bele mindenféle divathóbortba, az én művészetem, úgy érzem, tiszta úton haladt, sose kompromittáltam magam, nem alkudtam meg politikai nyomásoknak, amit én éreztem, azt mindig megfestettem vagy megalkottam. Úgy hiszem, ez az első, hogy légy becsületes, tisztességes. Az nagyon fáj nekem is, ami velünk történik, és benne élek én is, át kellett élnem egy marosvásárhelyi pogromot, az utána való állandó támadást irányunkban, ezek alól én nem tudom kivonni magamat, ezek érintenek, és ez érződik a művészetemben is. Már gyermekkoromban megtanultam, mi az, hogy kitelepítés, mi az, hogy üldöztetés, mi az, hogy másodrendű ember vagy, hogy megaláznak, csúfolkodnak veled, meg is vernek, ezeket én mind átéltem, és ezért mondom, hogy nem lehetek ebben az országban annyira boldog ember, mert a mai napig is ezek a dolgok hol így, hol úgy, de visszatérnek és érintenek. Hogy lesz-e változás, vagy jobbra fordul-e a világ? Ahogy én látom a pillanatnyi helyzetet, nagy reményem nincs. Vinczeffy László sem mentes bizonyos fokú borúlátástól. Mégsem ez jellemző rá, az atyhai tenni akarás annál inkább. Egyelőre kertje az, amit élettel megtöltött, „ötletfái” a legegyszerűbb formák sajátos társításai. Teremtett világával ama tündérkertet gyarapítja, melyet ma Erdélyi magyar értéktárnak neveznek, s melybe alkotásai révén Atyhának is be kell kerülnie, illetve hosszú távon abba a körforgásba, minek eredményeként a most kihalóban levő falu kulturális turisztikai vonzereje által fel tud éledni. Vinczeffy László példája egyike az erdélyi jövőkeresési lehetőségeknek. Váry O. Péter Erdély.ma, 2014. október 11.Mosolygó kis pöttyös…Bölöni Domokos új könyvéről Az emlékezés-felejtés játékában emberi kiváltság fölmutatni valamit, bár egy összeeszkábált kutyaólat, egy lakóhelyet, egy gyermeket, egy verset, egy könyvet. El kell fogadnunk, és el is fogadjuk, hogy játékát űzze velünk az emlékezés-felejtés, mert hiszen az maga az idő, így illúzió lenne azt gondolni, hogy mi játszunk vele. Az idő fogsága tulajdonképpen sodrás: a szerelem sűrűje felé menetelve megritkítja a gyermekkor emlékezetét, aztán visszakopog, kifelé menet. Közben történik az élet. Sebaj, ha múlik, csak markold meg gyér sörényét! Láthatóan ezt teszi Bölöni Domokos, és teszi ezt, amióta ír. Láthatóan virágzó alkotókedvében van: ír, publikál, szerkeszt és szervez, hol Dicsőben, Nyárádszeredában, Erdőszentgyörgyön, Szovátán, Korondon, Farkaslakán tűnik fel irodalmi esteken, hol köteteket szerkeszt és igazítja útjukat a kiadó felé, hol az immáron irodalmi termék-referenciának számító Súrlott Grádics on-line szépirodalmi lapba visz be lelket, vagy éppen munkára, írásra, publikálásra biztat... és barátságokat ápol, emberi szavakkal szól, nem rejtőzik el Parnasszus fenséges kiváltságködében. Nem mindennapi irodalomszervező BD. De mit ír? Elég egyetlen szélrebbenés a fenyők susogásában, elég egyetlen szarkavisítás a törökbúza zörgésében, elég a 180 centire méretezett kölpényi tájházam surgyéjának szemmel érintése, hogy észrevegyem, Bölöni Domokos világot láttat. Nem teremt, nem ítélkezik, csak megmosolyogtat, és szükség is van a jó kedélyre ebben az összeráncolt homlokú világban. Új rövidprózakötetében, a Mosolygó kis pöttyös, szovátai pisztrángban a 180 oldalnyi karcolat és novellafüzér rövid emléknyomokat bányász ki a porosodó, futó időből és tesz időtlenné. Előjönnek a marosmenti és a küküllőmenti kisemberek történéseikkel, bajaikkal és humorukkal együtt, bekopognak az idő ajtóján hozzánk, felismerjük őket, és szívesen beengedjük. A mi régiónk a mi világunk, szereplői is mi magunk vagyunk. A kötetindító Surgyé című karcolat messze időkig viszi el az embert, ameddig élményszerű emléke van önmagáról, és közeli tájakig, Marosvásárhely peremvidékére, amelynek realisztikus profilja leüti a hangszeren az alaphangot: szerző a helyi színt (couleur local) akarja-fogja irodalmi értékké szelídíteni a székely tájnyelvi allűr (nyelvhasználat), már-már rétegnyelv segédletével. Ki érti ma már az ilyen nyelvjárást tájaink emberén kívül, ha nem született bele, vagy nem járt errefelé, és főleg akkoriban, amikor még a hátizsákos és autóstoppos turizmust gyakorolták a kíváncsi, bátor és elkötelezett-elhivatott turisták, könyvekkel az iszákban, jó emberek vendégszeretetében. A Surgyé hangleütése két irányt kínál az ezután fölsorjázó 52 rövidprózának: vagy a gyermekkor emlékfoszlányai kapaszkodnak egybe és építik föl az író zsenge gyermekvilágát, vagy az élet eseményei kérezkednek kötetbe. Bölöni ez utóbbit valósítja meg. Én mindenképpen értékmentésnek tekintem, egy letűnőfélben levő világ múzeumba helyezésének, hogy megmaradjon, őrt álljon, amint Móricz világa, amint Mikszáth világa. Mert féltenivalónk az van. És megyünk tovább Bölöni karcolatainak, novelláinak mankójára támaszkodva, meg- megállunk egy-egy cúgosabb helyen (iskolakezdés legénykedő kamaszokkal, betonoszlopos büntetéses villanyhódolat, özvegy rádióval, lopásos parasztverés finánccal és főmérnökkel, a kockázatos Szabad Európa Rádió-hallgatás besúgóval a kopogtató forradalom előestéjén, "vérfavesszős" csúf szájú "nanyával", pincehomály pálinkás balladával, helyzetek nagymellényűekkel, szélhámosokkal, esetenként bikatempójú gyermekcsinálóval, író- olvasó találkozó félművelt emberekkel), közben észre sem vesszük a saját metamorfózisunkat, ahogy felgyorsul az idő, átalakul a globálfertőzött nyelv, és mi magunk is, cipcérré, nájlonlevesevővé, netfüggővé. Szereplői karikírozott, csúfondáros, beszélő neveket viselnek, úgy viselkednek, amint beszélnek, és kívülről tapasztalják meg a körülöttük tomboló hétköznapokat. Nincs beljebb lépés, lelkizés, lélekelemzés, csak szemlélődés és szemléltetés. A történetek ilyenek. Ilyen a kisemberek világa. A történések mindenhol megeshettek, ott is, ahol nehezen értik archaizáló nyelvezetét, mindenhol, ahol a falu találkozik a várossal, a hivatal a kiszolgáltatottal, a gyenge az erőssel, a generációk egymással, a hitványság a tisztességgel. Nem affektál, láthatóan utálja a piperkőc modernkedést, pillanatra sem engedi meg az olvasónak, hogy ne érezze: ez itt az író, akinek családja népe. Van saját népe, s lenne jó barátja a társnemzetben is. Nem rajta, nem rajtunk múlik. Kultúrák találkozásában ez így nincs rendjén. Ezt írja meg "maiul", amikor a kultúrák egymás mellé helyeztetnek kies városunkban. Nem inter, csak multi. Igen, Bölöni ezt sem rejti véka alá, olajat önt a tűzre. Illó olajat az olvasnivaló végére. Elillanunk, vagy elillan közülünk a napi fóbikus etnomítosz? Maradjon nyitva a kérdés. (A kötet írásait válogatta, szerkesztette és a szöveget gondozta: a szerző. A borítót Siklodi Zsolt készítette. Bölöni Domokos: Mosolygó kis pöttyös, szovátai pisztráng, KorkéP könyvek, 2014) Albert-Lőrincz Márton Népújság (Marosvásárhely) 2014. november 3.Van-e élet kastély nélkül Szárhegyen?A közelmúltban előadást tartott Túros Eszter művészettörténész és Czimbalmos Attila képzőművész, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatója. A művésztelep négy évtizedes történetéről beszéltek, az ott létrejött gyűjteményről, illetve a tervekről esett szó. A szakemberek felidézték, hogy annak idején a helyi születésű Zöld Lajos újságíró következetessége eredményeként történtek meg az első lépések a művésztelep indításához, ő győzte meg két barátját, Gaál András ditrói és Márton Árpád alfalvi származású képzőművészt 1973 őszén, hogy segítsék őt egy művésztelep létrehozásában. Kezdeti lépésként a ferencrendiek üresen álló rendházát vették használatba, azt közmunkával és a környékbeli vállalatok segítségével rendbe hozták, majd a szintén romos állapotú Lázár-kastély restaurálása következett. Zöld Lajos a rendszerváltás körüli időkig vezette a művésztelepet, később Váli József és Csutak István vette át tőle a stafétát. A rendszerváltás után, 1999-től kezdődően, Kassay Lajos irányításával – Erőss István és Siklódy Zsolt képzőművészek – nemzetközi kapcsolatrendszerének köszönhetően, amikor a művésztelep még inkább kinőtte magát, a község rendelkezésre bocsátott egy ugyancsak rossz állapotú, kihasználatlan iskolaépületet, amelyet helyi akarattal, megyei és pályázati segítséggel sikerült úgy felújítani, hogy abban 35 főt lehet civilizált körülmények között elszállásolni, jól felszerelt fürdőszobák, konyha, ebédlő állt rendelkezésre. Köztudott azonban, s már-már horrorisztikus a művésztelep sorsa, hiszen gyakorlatilag mindhárom épületét elveszítette. A rendházat visszakapta az egyház, a kastélyt pedig három tulajdonos, egy fölöttébb furcsa törvény értelmében pedig a polgármesteri hivatalok nem folytathatnak vendéglátóipari tevékenységet, úgyhogy a harmadik alternatíva sem működik. A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ akkor vált hajléktalanná, amikorra úgy kinőtte magát, hogy világszinten a 37. helyre került a fontos művésztelepek sorában. „Hiába a hírnév, a működést újra kell gondolni, és más alapokra helyezve kell továbbvini az eszmét – mondotta Czimbalmos, aki öt hónapja van az intézmény élén. Szárhegy a Klasszikusok és a Túlsó P’Art alkotóinak jóvoltából ma hídként működik, ablak a világra, a maradandó és a pillanat nagyszerűségét, az egyszerit megcélzó természetművészet, a land art egyik euróoai fellegvára”. A mintegy kétezer műalkotás és az 1979 óta szervezett Szépteremtő Kalákák hozadéka most részben raktárban található, részben pedig a szárhegyi új sportcsarnokban tekinthető meg. Ha a gyűjteményt – illetve annak egy-egy szegmensét – kihozzák a raktárakból, ha alternatív programokat működtetnek, akkor a művésztelep fennmarad. Hargita Megye Tanácsa tárgyal a kastély tulajdonosaival, mihelyt megmutatkozik a hajlandóság a tartós bérbeadásra vagy netán megvásárolható lesz a közösség jóvoltából fennmaradt és részben rekonstruált épület-együttes, akkor székhely is lesz. A közeljövőben Gyergyószentmiklósra terveznek egy kiállítást a gyűjtemény legjavából, jövő évben pedig a csíkszeredai Mikó-várban szeretnének egy retrospektív válogatást és konkrét terv van arra vonatkozóan is, hogy egy 60 képből álló anyagot Udvarhelyen is bemutassanak, hiszen számos itten képzőművész is megfordult Szárhegyen az elmúlt négy évtizedben, ott a kezük nyoma és a kézjegyük. Czimbalmos külön kiemelte azt is, hogy a tábor szervezésében, a bútorzat, a használati tárgyak és eszközök beszerzésében annak idején nagy érdemeket szerzett néhai Maszelka János képzőművész, akinek köszönhető annak a képtárnak a létrejötte is, amelyben ezt az emlékező-bemutatót tartották most Székelyudvarhelyen. Simó Márton Székelyhon.ro 2014. december 5.Grafikai Szemle – Lezajlott az előzsűrizés – Megvannak a továbbjutó munkákLezárult a Grafikai Szemle, III. Székelyföldi Grafikai Biennále pályázási fázisa, és megtörtént a beérkezett pályamunkák előzsűrizése. A szervezők ennek kapcsán tartottak csütörtökön sajtótájékoztatót az Erdélyi Művészeti Központban, Sepsiszentgyörgyön. A sajtótájékoztatón Imreh Marton István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ igazgatója, Siklódi Zsolt garfikusművész, a biennále kurátora és Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője beszélt az eddigi fejleményekről. Siklódi Zsolt kurátor elmondta, hogy a szemlére összesen 336 művész nevezett be 783 alkotás reprodukciójával. Pályázatok a világ 32 országából érkeztek, a legtöbb Magyarországról és Romániából, de a nevezési palettán olyan távoli országok is képviseltették magukat, mint Egyiptom, Korea, Kína, Indonézia vagy Irán.Értékelése szerint ez a változatosság, illetve területi szórás a két évvel ezelőtti biennáléhoz képest mindenképp előrelépést jelent. Jelezte azt is, hogy a két meghirdetett pályázati kategóriát hasonló érdeklődés övezte: hagyományos grafika kategóriába 166-an, kísérleti grafika kategóriába 170-en neveztek be, de voltak olyan alkotók is, akik mindkét szekcióba küldtek be pályamunkát. Az előbbibe szám szerint 387, az utóbbiba 396 alkotás érkezett be. Elhangzott az is, hogy a beérkezett és a nevezési kritériumoknak megfelelő digitális reprodukciókat a zsűri az elmúlt hétvégén, 2014. november 26–27–28-án értékelte. Ennek során 228 továbbjutó pályamunkát választott ki, amelyek majd kiállításra kerülnek az Erdélyi Művészeti Központban és bekerülnek a biennále katalógusába. A kiállítás egyébként2015.január22-én, a Magyar Kultúra Napján nyílik majd meg, a biennále záróakkordjaként. Vécsi Nagy Zoltán kiemelte, hogy a zsűri, amely nemzetközi szcénán elismert grafikusművészekből, egyetemi tanárokból állt, a pályázatban kiírt tartalmi és formai követelmények teljesítése mellett olyan szakmai szempontok szerint értékelt, mint például az alkotás minősége, eszmei mondanivalója, jellege. A zsűri álláspontját közvetítve elmondta: „Az összbenyomás az, hogy a minőség lényegesen javult az előző biennáléhoz képest. Ez azt jelenti, hogy jól működik a minőségi zsűri és a kiállításon viszontlátott munkák diktálnak az alkotóknak egy bizonyos színvonalat.” Hozzátette, ez szerinte azt jelzi, a biennále jó irányba halad. A szervezők még felhívták a figyelmet arra, hogy a beválogatott pályamunkák eredetijének a beküldési határideje módosult. E szerint a 2014.december 17-ei dátumot nem a beérkezés, hanem a postabélyegző határidejeként kezelik. E munkák listája egyébként a biennále honlapjára, www.grafikaiszemle.ro is felkerült. Ugyanitt érhetők el a rendezvénnyel kapcsolatos további információk. Erdély.ma 2015. január 22.Grafikai visszatekintésA III. Székelyföldi Grafikai Biennálé második rendezvényét tartották tegnap este a sespiszentgyörgyi Lábas Házban: az előző két biennálén díjazott alkotásokból nyílt tárlat. A házigazda Damokos Csaba designer köszöntője után Siklódi Zsolt grafikus, a biennálé kurátora nyitotta meg a kiállítást. Vázolta a székelyföldi grafikai szemle történetét, majd feltette a kérdést: meddig tart a grafika határa? Ugyanis a legtöbb alkotás nyomtatott kép, fotón alapul, s besegített a számítógépes technika. Úgy értékelte, a grafikának vannak még rejtett zugai, a művek ma is fel tudnak vetni problémákat. A szemle képet nyújt arról, mivel foglalkoznak napjainkban a grafikusok – összegzett a kurátor. (sz.) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. január 24.Minőségre kötelező szemle (III. Székelyföldi Grafikai Biennálé)Nagykorúvá érett a Székelyföldi Grafikai Biennále, ezt nem csak a szemlére nevező művészek földrajzi szórásban a földtekét lefedő sokasága, hanem alkotásaik minősége is igazolja: szemlélők és szakemberek egyaránt úgy vélik, a 2010-es első biennáléhoz viszonyítva különösképp, de a 2012-eshez hasonlítva is jelentősen emelkedett összességében a szemlére küldött grafikák színvonala. Siklódi Zsolt, a biennále kurátora fogalmazta meg: a grafikai szemle jó irányba halad, kivívta már magának azt a rangot, amely kötelezi a nevezni szándékozó művészt a minőségre. A számok tükrében: a III. Székelyföldi Grafikai Biennáléra 32 országból összesen 783 alkotást küldött be 336 művész, a hagyományos grafika kategóriába 166-an 387 alkotással, a kísérleti grafika kategóriába 170-en 396 alkotással neveztek; voltak olyan művészek is, akik mindkét szekcióba küldtek pályamunkát. Az adatok egyébként azt is igazolják, a Székelyföldi Grafikai Biennále az ország legnagyobb ilyen jellegű képzőművészeti versenyévé vált. A nemzetközi összetételű, grafikusművészekből, egyetemi tanárokból álló zsűri 228 művet válogatott be a szemlére, ezek Sepsiszentgyörgyön két helyszínen: a hagyományos grafika kategóriába soroltak a Székely Nemzeti Múzeumban, a kísérleti grafikák az Erdélyi Művészeti Központban tekinthetőek meg. És hogy a művészetpártoló közönség számára teljessé válhasson a kép, a korábbi biennálék díjazott alkotásainak a Lábas Ház, a második szemle nagydíjasának, Péter Ágnes képzőművésznek pedig a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér adott lehetőséget bemutatkozásra. (vop) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. március 8.Újabb hiánypótló köteteket mutattak beNéhány nap leforgása alatt immár másodszor tartott könyvbemutatót a szovátai Bernády Közművelődési Egylet, a Teleki Oktatási Központ és a Sóvidék kulturális folyóirat. Ezúttal Szolláth Hunor helytörténész két újabb munkáját ismerhette meg a fürdővárosi olvasóközönség Józsa András előadásában, ám nem teljesen új művekről, inkább folytatásról beszélhetünk. Szolláth bő egy évvel ezelőtt mutatta be helytörténeti tanulmányai és képeslapgyűjteménye első köteteit, a napokban „piacra dobott” kötetek ezek folytatása. A kiadványokat a helyi Siklódi Zsolt nyomdájában készítették, és kivitelezés szempontjából igazi remekműnek tartja a szerző. A fogadtatás nagyon jó volt, olyan személy is volt a bemutatón, aki húsz példányt vásárolt az egyenként 15 lejes könyvekből. A Szovátai történetek II. tulajdonképpen az első kötettel megfogalmazott célt követi, azaz a történészek „szakbarbár” szövegei helyett olvasható, élvezhető, „emészthető” olvasmányokat nyújtsanak, közérthető nyelven és a teljesség igénye nélkül. Mivel Szováta monográfiája nem kapható, az érdeklődők nemigazán olvashatnak ilyen jellegű, a fürdőtelepre vonatkozó írásokat, ezért – amint az első kötet példázza – a mű helytörténeti „tankönyvként” foroghat közkézen. A szerző óhaja, hogy lassan minden szovátai lakásba eljussanak ezek a kiadványok, hogy az emberek megismerjék a település múltját. A most kiadott második kötet 68 oldalon 22 szemelvényt sorakoztat fel, amelyek közt a helyi református és római katolikus egyházak történetéből, a világháborús eseményekről, helyi sajtókrónikából, fürdőtörténetből kapunk ízelítőt. Egy név nélküli szerző 1881-es leírásából megismerhetjük a Veress József által alapított akkori Alsó-Fürdő állapotát és hiányosságait, majd a Sófalvi Illyés Lajos által megteremtett Felső-Fürdő (tulajdonképpen a mai telep elődje) fejlődését, sőt az itteni tavakban megmártózó neves személyiségek is felsorakoznak benne: 1905-től már ismert magyar írók, költők, művészek látogatták a sós tavakat. Míg Ady Endre 1915 nyarán csupán néhány órát töltött a vízben, addig Bernády György 1930–38 között nagyon sok időt töltött Szovátán, de a környező erdőkben megfordult vadászni Horthy Miklós testvére, Jenő is, és az sem merült feledésbe, hogy a vadászatra tartva gróf Teleki Ádám a rossz erdei úton a szekérről leesett. Az első világháború után számos ismert román személyiség is vendége volt a fürdőtelepnek, mint Iuliu Maniu politikus, Miron Cristea ortodox patriárka. 1922-től kezdődően a román királyi család, jelesül Mária királyné is előszeretettel látogatott gyakran Szovátára, itt tartózkodása pillanatait számos korabeli fénykép és képeslap megörökítette. Az Üdvözlet Szovátáról! című album tavalyelőtt megjelent első kötete az első világháború előtti Szovátát ábrázoló képeslapgyűjtemény kivonata, míg a nemrég napvilágot látott második kötet a két világháborút követő időszakba nyújt visszatekintést. Ebben a korban rendre tűntek el a magyar képeslapkiadók, helyükbe román kiadók jelentek meg, s hatalmas volt a minőségi romlás – mondta el a szerző, aki csaknem három éve foglalkozik szovátai képeslapok gyűjtésével, elemzésével és feldolgozásával. Eddig mintegy kétezer darabot sikerült összegyűjteni és megvásárolni. Kérdésünkre Szolláth elárulta: következő kötetében a „kis magyar világ” korabeli képeslapokkal foglalkozik majd, és néhány év múlva talán számíthatunk egy komolyabb elemző munkára, katalógusra is. Megjelent a Sóvidék újabb száma Bár megszületett az ötlet, hogy Szováta monográfiáját át kellene gondolni és ki kellene bővíteni, egyelőre csak a bibliográfia összeállítása történt meg, és keresik a különböző témák szerzőit. Ezért egyelőre abban maradtak a kezdeményezők, hogy az eddigi két helytörténeti konferencia tanulmányait kiadják, és ezeket később majd a monográfiában is felhasználják. Nemrégiben megjelent a Sóvidék kulturális és tudományos folyóirat hatodik évfolyamának második száma. Ebben novellák, versek, félpercesek és haikuk mellett Kuti Dénes szovátai képzőművészt, mint a Magyar Művészeti Akadémia tagját is megismerhetjük, olvashatunk Márton Zoltán (Dönci) haláláról, de szovátai helynevekkel is ismerkedhetünk. Fekete Árpád diákéveire emlékszik, de olvashatunk forrásközlést arról is, hogy hogyan használták a Sófalvi Illyés Lajostól kapott ingyen fürdési jogot a helyi reformátusok. Gligor Róbert László Székelyhon.ro 2015. április 1.Minőség csak egyféle létezik (Művészeti lapok bemutatkozója - Szent György Napok)Népszerűsítő vagy kritikai szerepük van elsősorban a művészeti lapoknak? – ezzel a kérdésfelvetéssel hívta találkozóra az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) magyar kiadványok szerkesztőit szerda este. Az Artmagazin távol maradt, de bemutatkozott az Új Művészet, a MúzeumCafé és a KorkéP. Az ÚjMűvészet – a rendszerváltás előtt megjelenő Művészet utódja – olyan átfogó képet kíván adni a kortárs magyar művészetről, amelyet beágyaz a magyar művészet egészébe és az egyetemes történésekbe is. Hiszik, hogy nincs szükség különböző mércére a hazai és külföldi alkotások megítélésében, mert csak egyféle minőség van – fogalmazott P. Szabó Ernő főszerkesztő. Beszélt a magyar művészet egyik jelentős gondjáról, hogy ezt a minőséget nem tudja elég hatásosan megmutatni külföldön. Ez jellemző az erdélyi művészekre is, kivételként említette a kolozsvári Ecsetgyárban működő Bázis csoportot, amely nagyon erőteljesen jeleníti meg a hétköznapjainkra jellemző posztszocialista életérzést, és talán éppen ezért sikerült eredményesen betörnie a nyugati művészeti piacra is. Meglátása szerint a magyar művészek jelentős része a nyugati irányzatokat próbálja követni, s mivel soha nem tudják utolérni azokat, kevés az esélyük az európai érvényesülésre. P. Szabó Ernő részletesen ismertette az Új Művészet novemberi számát, mely több mint harminc oldalon foglalkozik Erdéllyel. Sepsiszentgyörgyhöz három írás is kapcsolódik: egy interjú Vécsi Nagy Zoltánnal, az EMŰK vezetőjével, a másik cikk a Magmáról, a harmadik pedig a 70-es évek itteni pezsgő művészeti életéről szól. Ugyanebben a lapszámban szó van a csíkszeredai Új Kriterion Galériáról, beszélgetés jelent meg a kolozsvári Ecsetgyár Bázis csoportjának három művészével, alapos áttekintést közölnek az erdélyi művésztelepekről és a temesvári Gallasz Nándor munkásságáról. Lóska Lajos, a lap szerkesztője a magyarországi művésztársadalom két táborra szakadásáról beszélt, arról, hogy próbálják a lövészárkokat betemetni, és az ÚjMűvészet miképp igyekszik középúton maradni, a teljes spektrumot bemutatni. Ugyanakkor figyelnek a legjelentősebb európai kiállításokra, és a világhálón naprakészen jelentkeznek a magyarországi tárlatok bemutatójával is. A Szépművészeti Múzeum kiadványaként kéthavonta megjelenő Múzeumcafé a magyar muzeológia igényes kivitelezésű lapja – mondta el a főszerkesztő Martos Gábor. Igyekeznek elegánsak lenni a vizuális megjelenítésben és tartalomban egyaránt – hangsúlyozta. Havonta egyszer vagy kétszer élő kiadással, beszélgetésekkel is jelentkeznek, és könyvsorozatuk első két kiadványa is napvilágot látott már. Ők is készülnek erdélyi tematikus lapszámmal, mely júniusban jelenik meg – derült ki. A székelyföldi KorkéP kitalálója, felelős szerkesztője, Siklódi Zsolt képzőművész a kezdetekről szólt. Két évvel ezelőttig a szárhegyi művésztábort vezette, akkor szembesült azzal, hogy a kortárs erdélyi művészeti törekvéseknek nincs hírverése sem itthon, sem Budapesten. Művésztelepi hírnökként kezdte el szerkeszteni saját cége pénzén, annak csapatával, és mivel ugyanezzel a problémával több intézmény is szembesült, igyekeztek bevonni őket is a Korkép munkájába, így kapcsolódott be például a szentgyörgyi Magma, majd a EMŰK is. Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. április 27.Szent György napi programok az Erdélyi Művészeti KözpontbanFilmvetítéssel, közönségtalálkozóval és kiállítás-megnyitóval várja vendégeit az Erdélyi Művészeti Központ a Szent György Napok ideje alatt. A sepsiszentgyörgyi Olt utca sarkán, a régi posta újravarázsolt épületében működő, egyre népszerűbb intézmény sajátos programkínálattal kapcsolódik be a városünnep forgatagába. Kedden, április 28-án, 19 órától Szilágyi Varga Zoltán rajzfilm-rendező társaságában lesz megtekinthető a szerző hat filmjéből álló válogatás. Szilágyi Varga Zoltán az erdélyi Kékesen született, a marosvásárhelyi Képzőművészeti Középiskolában érettségizett, majd a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafika szakán végzett. 1984 és 1986 között elvégezte a bukaresti Ion Luca Caragiale Színház- és Filmművészeti Főiskola rajzfilmrendezői szakát. Már első szerzői filmje is, a Gordiuszi csomó, számos díjat nyert (Zágráb, Bilbao, Chicago, Esphino). 1987-től Magyarországon él, ahol a kecskeméti rajzfilmstúdió rendezőjeként dolgozik. A hagyományos műfajok közötti határterületen, a rajz, a fotó, a film és a videó műfaji sajátosságait felhasználva virtuóz rajztechnikával dolgozik. Filmjeiben képgrafikusi elemeket, grafikáiban filmszerű hatásokat alkalmaz. Jellegzetesek műszaki hiba imitációi, a készülék vagy közvetítő lánc zavarokat - mint a sajátos formanyelv velejáróit - a kifejező erő fokozására használja. A kedd este látható rövidfilm-válogatás többek közt azt is illusztrálja, hogy hogyan hatott az országváltás az alkotásra. Szerdán, április 29-én, 19 órától Népszerűsítés vagy kritika? címmel kerül sor magyarországi és hazai képzőművészeti és múzeumi folyóiratok találkozójára. Martos Gábor (MúzeumCafé), Siklodi Zsolt (KorkéP), valamint P. Szabó Ernő és az Új Művészet folyóirat további öt munkatársa a lapbemutatókat követően, Vécsi Nagy Zoltán és a közönség kérdéseire válaszolnak. Vasárnap, május 3-án, 17 órától Kosztándi B. Katalin és Kosztándi Jenő képzőművész-házaspár tárlatát nyitja meg Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. A tárlat-látogató közönséget Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, a kiállító művészeket Tamás Sándor megyei tanácselnök köszönti. Kosztándi B. Katalin és Kosztándi Jenő szoros kötelékben élte, éli termékeny életét Kézdivásárhelyen, a céhes városban, létjogosultságot szerezve a művész szakmának. Művészi munkájukat eredményes pedagógusi tevékenység egészítette ki. A Vécsi Nagy Zoltán által rendezett kiállítás 2015. május 31-ig látogatható hétköznapokon, hétfő kivételével, 10 és 17 óra, szombaton és vasárnap 10 és 14 óra között. maszol.ro 2015. június 17.Józsa Nemes Irén-emlékkiállítás Szovátán1918 őszén, a spanyolnáthajárvány idején menekíti Bedébe családját Nemes Mihály marosvásárhelyi geológus. Itt, a világtól elzárt kis nyárádmenti faluban születik meg a család második gyermeke, Irénke. Habár Józsa Nemes Irén festőművész /Bede,1918. október 11. – Marosvásárhely, 2003. október 30./ Marosvásárhelyen élt és alkotott, következetesen bedeinek vallotta magát. A szülőhely meghatározó erejűvé vált egész életére, munkásságára, és tette őt a "Nyárádmente nagy festőjévé". Nemes Irén Szovátával való kapcsolata 1938-ban kezdődött. Dr. Bernády György, Marosvásárhely egykori polgármestere, a szovátai református templom építésének kezdeményezője kéri fel Nemes Irénkét, leányának iskolatársát, a marosvásárhelyi festőiskola egyik legtehetségesebb tanítványát és Bartha Péterné tiszteletes asszonyt (Józsa Gerő magyartanár édesanyját) a templom kazettás mennyezetének megfestésére. Ezzel a munkával vált a család szovátaivá. Bartha Péterné házát Szovátán építi fel, Józsa Gerő, Marosvásárhely legendás hírű magyartanára több nyarat is tölt családjával Erdély legnevesebb fürdőhelyén. A kiállítás képeit a százhalombattai Takács Péter gazdag erdélyi gyűjteményéből válogatta össze. A jeles műgyűjtő is hazajárónak számít Szovátán. Az 1989-es fordulat után az elsők között kereste fel egy segélyszállítmány kísérőjeként városunkat. A látogatásból egy testvérvárosi kapcsolattá szélesedő barátság született Bodó Lajos helybéli tanárral. Szovátán keresztül szerette meg Takács Péter a számára mindaddig ismeretlen Erdélyt, és vált az erdélyi festmények szenvedélyes gyűjtőjévé. A június 13-án megnyitott kiállítás a Medve-tó 140. születésnapjára szervezett ünnepségsorozat egyik legkiemelkedőbb eseménye volt. Péter Ferenc, Szováta város polgármestere megnyitóbeszédében kiemelte az alkotó és a műgyűjtő szovátai kötődéseit. Nemes Irén egyik első jelentős alkotása a helyi református templom kazettás mennyezete. Siklódi Zsolt szovátai festőművész a marosvásárhelyi festőiskola jelentőségét emelte ki és jelölte meg helyét az erdélyi festőiskolák történetében. A nagybányai festőiskola meghatározó szerepű volt Magyarország és Erdély művészettörténetében. Amennyire ismert a Hollósy Simon kezdeményezte nagybányai festőiskola, éppannyira hiányos, feldolgozatlan a művészettörténeti írásokban kevésbé tárgyalt, Bordi András és Ciupe Aurel vezette marosvásárhelyi festőiskola története. A világháború után Kolozsvárra összpontosították az erdélyi magyar művészeti oktatást. (Szép feladata lenne a művészettörténetnek a nagybányai festőiskola hagyományainak anyaországi folytatói mellett a marosvásárhelyi festőiskola történetének, jelentőségének kutatása is.) Weisz Attila kolozsvári művészettörténész, egyetemi adjunktus, a művésznő unokája Józsa Nemes Irén életpályáját vázolta a résztvevőknek. – Nemes Irénke nyolc évig járt a vásárhelyi festőiskolába. Nagybányával ellentétben, itt iskolai katalógus és jegyek is voltak. Nemes Irén kiforrott, érett festőre utaló munkái már a harmincas években megjelentek. A negyvenes évek akvarell- és olajfestmény-sorozatai már túlmutatnak a festőiskolában tanultakon. A negyvenes évek végén az állami támogatások rákényszerítik a vásárhelyi festőket a szocreál stílusú képek festésére is. Ez alól a háromgyermekes családanya sem lehetett kivétel. A hatvanas évektől már érett alkotások a művei, témáit a szülőfalu, gyermekkori élményei adják. A hetvenes években születnek legértékesebb alkotásai. Az 1990-es évek a reménység évei voltak. Egyre több gyűjtő fedezi fel alkotásait, témáit továbbra is a gyermekkorában megismert hagyományőrző, rendtartó székely falu adja, kiegészítve tájképeivel, természet után festett faluábrázolásokkal. 2003-ban bekövetkezett halálakor a számtalan újságcikken kívül nem jelent meg róla átfogó monográfia. A Mentor könyvkiadó felkérésére írtam meg 2014-ben megjelent, a művésznőt bemutató kötetemet. Akárcsak a marosvásárhelyi festőiskoláé, a művésznő igazi felfedezése még hátravan. A hozzáértők, a szakemberek jól tudják ezt. Ezt igazolja Takács Péter gazdag J. Nemes Irén- gyűjteménye is. A művészettörténész könyveivel, a műgyűjtő képeivel írja a művészettörténetet, jelentette ki Takács Péter műgyűjtő, a kiállítás képanyagának tulajdonosa. Tíz éven át fűzték baráti szálak Józsa Nemes Irénhez. Mikor a művésznő kis nyugdíját elvitték a gyógyszerek, Takács Péter festékeket, ecseteket, vásznat vásárolt neki, és biztatta munkája folytatására. Rendszeresen vásárolta is a Nemes Irén-képeket mind Erdélyben, mind az anyaországban. Jelenleg egy több mint negyven darabból álló, a művésznő teljes életútját átfogó gyűjteménnyel büszkélkedhetik. "Biztos, hogy Irénke most figyel bennünket" – zárta meghatóan szép beszédét a hajdani jó barát. A város mindent megtett a kiállítás méltó körülmények közötti megrendezéséért. Kiss János, a szovátai kulturális élet örökmozgó mindenesének figyelme a legapróbb részletekre is kitért. Az önkormányzat, a városvezetők támogatásával, Siklódi Zsolt kivitelezésében, gyönyörű plakátok, meghívók, művészi kivitelű prospektusok várták a látogatókat. (jandrás) Népújság (Marosvásárhely) 2015. július 13.Pulzus – ismét Udvarhelyen lüktetNegyedik kiadásához érkezett a Pulzus névre keresztelt székelyudvarhelyi művésztelep: a rangos, szakmai körökben igen elismert rendezvényen idén tíz helyi, hazai és külföldi képzőművész vesz részt, akik tíz napra veszik majd birtokba a Spanyár-házat. A négy éve először megnyitott Pulzussal egy olyan folyamat vette kezdetét, amely célul tűzte ki, hogy megkeresi, felmutatja azokat a sajátos lehetőségeket, értékeket, amelyek segítségével a város, illetve tágabb kitekintésben a régió művészete kísérletet tehet belesimulni a nemzetközi kortárs képzőművészeti életbe. A művésztelep alapgondolata Berze Imre udvarhelyi fiatal szobrásztól származik, akinek célja volt, hogy kortárs vizuális művészeti alkotások és interaktív képzőművészeti kapcsolatok létrehozására alkalmas rendezvény helyszíne lehessen a város. Az ötletgazda kezdeményezését a Haáz Rezső Múzeum karolta fel, a Pulzust azóta is partnerségben, az intézmény ügykezelésébe tartozó Spanyár-házban tartják. Az idei, július 13. és 23. között megtartandó művésztelep helyet követel magának a szakmai körökben is. Az alkotótáborban ezúttal tízen vesznek részt: Bartis Elemér (Csíkszereda), Erőss István (Magyarország), Gidó Szende Melinda (Székelyudvarhely), Koter Vilmos (Csíkszereda), Mira Marincaș (Kolozsvár), Siklódi Zsolt (Szováta), Siklódy Ferenc (Csíkszereda), Zidrija Janusaite (Litvánia), Zsombori Béla (Székelyudvarhely) és Berze Imre. Ma este közös vacsorával veszi kezdetét a művésztábor, majd a tíznapos alkotótevékenység eredményeit a július 23-ai táborzáró kiállításon (a Haáz Rezső Múzeum Képtárában) ismerheti meg a közönség. Székelyhon.ro 2015. július 29.Megnyílt a Kakasülő GalériaVinczeffy László nagyot álmodott. Két évvel ezelőtt ígérte az akkori röp-kiállítás megnyitásakor, hogy a telke végében álló csűrt “átfogalmazza”, és a gazdasági épület, amely egykor állatok szállásakor, illetve takarmányraktárként szolgált, új funkciót kap a jövőben. Ez az ígéret július 28-án teljesedett be, amikor huszonhét Kárpát-medencében élő művész alkotásait tekinthette meg meg az érdeklődők népes tábora. A kiállító társasága igencsak válogatott képzőművészekből állt össze, közülük jónéhányan, akárcsak az ötletgazda-tulajdonos, Munkácsy-díjasok, a Magyar Művészeti Akadémia tagjai, többen a Kossuth-díj kitüntetettjei is. A szervezőnek a magas minőség és az önkéntesség volt a mércéje. Felvételünk két évvel ezelőtt készült, amikor a házigazda felvázolta jövőbeli elképzeléseit. A felkért személyiségek közük mindannyian figyeltek a hívó szóra: Aknay János, Albert Levente, Berze Imre, Bocskay Vince, Csáji Attila, Elekes Károly, Farkas Ádám, Fekete György, Ferencz S. Apor, Gyarmathy János, Gyulai Líviusz, Hunyadi László, Hunyadi Mária, Kákonyi Csilla, Kubinyi Anna, Kuti Botond, Kuti Dénes, Kusztos Endre, Léstyán Csaba, Sánta Csaba, Somogyi Győző, Siklódi Zsolt, Stefanovits Péter, Szemadám György, Vargha Mihály, Vinczeffy László és Zsigmond Márton. Sajnos, a sors is közbeszólt: Kubinyi Anna és Kusztos Endre már csak az örökkévalóságból, odafentről szemlélhette ezt a rendezvényt. A kiállítás megnyitójára üdvözletét küldte Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, aki váratlan teendői miatt nem tudok jelen lenni. Az üzenetet Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke tolmácsolta, majd maga is igen megható és lelki emelkedettségről árulkodó beszédet mondott. Korond önkormányzata részéről Vágási Albert községmenedzser köszöntötte a megjelenteket. A kiállítást és a művészeket Nagy Miklós Kund művészeti író méltatta. A kiállítás egy hónapon át lesz látogatható, naponta 10 és 17 óra között. Helyszín: Atyha 101. szám. Nagyobb csoportok számára egyeztetés szükséges, akik magát a Kakasülő Galéria tulajdonosát, Vinczeffy Lászlót hívhatják ezen a telefonszámon: (+4)0729-847385. Simó Márton Székelyhon.ro lapozás: 1-30 | 31-46
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
